16. fejezet

Harry szemszöge

Hangosan felsóhajtottam, beszálltam a kocsiba és összedörzsöltem a kezeimet.

Hirtelen elkezdett esni az eső, nagyon rossz az idő mellesleg.

Feltekertem a fűtést, és az ablaktörlőt is bekapcsoltam.

Ahogy ott ültem a csendben, nem segített de Blue szavai jutottak eszembe.

Nem érdekel, és nagyon jól megvagyok így most. Mégis mi ütött belé?

Sóhajtottam, előrehajoltam.

A visszaemlékezés arra az éjszakára az utolsó dolog, amit akarok.

Visszatekintés

„Harry, é…én újraházasodom.”

A szavai olyanok voltak mintha egy téglával megdobtak volna, a szívem összetört.

„De… mégis mi lesz apuval, ha anyu?” megráztam a fejem, nem tudtam olyan könnyen feldolgozni az információt.

„Harry, ő elhagyott minket. Jobb dolga is akadt, minthogy velünk legyen. Ez nehéz, oké? Sajnálom…”

„Nehéz? Olyan könnyen tovább léptél… Tudod, hogy utálom őt anyu. Hozzámész feleségül, és minden, amit tesz majd, hogy kihasznál téged! Bazdmeg, anya ő egy fasz. Fel kéne fognod már végre.” felemeltem a hangom, ez rajta nem segített, de még meg is pofozott.

„Ne mond ezt… Segíts nekünk.”

„Hogy lehetsz ennyire vak?!” kiáltottam, frusztráltan beletúrtam a hajamba. Könnyekkel telt meg a szemem.

„Harry, hagyd abba, hogy anyuval kiabálsz.” Gemma elcsendesített, odafutott mellém.

„Csak azt ne mond, hogy az ő oldalán állsz ebben az újraházasodás dologban.” suttogtam és behunytam a szememet.

„17 éves vagy Harry. Az egész élet előtted áll. Nem kéne emiatt aggódnod.” sóhajtott, a kezemet az övéibe fogta.

„Befejeztem. Ha nem maradsz távol attól a rohadéktól, akkor én elmegyek.” mondtam, majd elmentem mellettük.

Hallottam, ahogy anyám elkezd sírni, Gemma pedig megpróbál megállítani és közben anyut nyugtatni.

„Gem, engedj elmenni.” mondtam összeszorított fogakkal.

„Harry kérlek… Ne. Ne-nekünk szükségünk van rád…”

„Anyut egyáltalán nem érdekli a véleményem. Kurvára apura van szükségem, Gem. Nem erre a szemétládára, akit anyu ide akar hozni.” sírtam, gyorsan megtöröltem a szemeimet.

Kirángattam a karomat a szorításából, kifutottam…

Nem terveztem, hogy valaha visszamegyek.

Blue szemszöge

A telefonomról hallgattam zenét, lágy dallamok töltötték be a szoba csendjét, a szemeim kinyilltak.

Épp arra gondoltam, hogy van egy kis szünetem a tanulásban… Hamarosan vége van.

Muszáj levizsgáznom.

A gondolataimból egy hangos kopogás az ablakon rántott ki, majdnem leestem az ágyról.

„Bazdmeg,” suttogtam, gyorsan felkeltem az ágyból, a szemeim kitágultak.

Odasétáltam és kinyitottam az ablakot, a hajam összeborzolódott.

 Harry máshogy festett.

Kapucni volt a fején, kerülte a szemkontaktust. Hallottam őt szipogni miközben felemeltem az egyik szemöldökömet.

Wáó, ő sírt?

„Öhm.. Hey.” lassan beszéltem, előre döntöttem a fejemet és így rálátást nyerhettem az arcára.

„Bazd meg Blue.” sírt.

„Mi-mi történt?” dadogtam, besegítettem a szobába majd bezártam az ablakot.

Ez volt a ’legkomolyabb’ dolog amiben együtt valaha is részünk volt. Az idő nagy részét egészen máshogy töltöttük.. Jah szóval érted.

Sóhajtott, majd csend következett. „Mégis mi a faszért jöttem ide… Te sosem értesz meg.”

Mielőtt megfordult volna, hogy elmenjen felnyögtem. „Várj.”

„Mi?” csattant fel, könnyek csillogtak a szemében.

„Én csak… Még sosem láttam ezt az oldaladat. És mindez új nekem. De tudod, megpróbálhatom megérteni.” nyeltem egyet, egyenesen rá néztem.

Harry bólintott. „Elég jó.”

Gyorsan megfogta a kezem és leült az ágyra, pontosan mellém.

Úgy értem… Harry Styles sír? Ez valami nagyon komoly dolog lehetett.

Gyengéden az ölembe esett, a szemeim kitágultak.

Hallottam, ahogy hangosabban felsír, ez a semmiből ért engem, megveregettem a hátát.

„Oké ez kezd kurva furcsa lenni, mit történt.” sóhajtottam, kényszerítettem, hogy rám nézzen.

Harry elkezdett rövid mondatokban beszélni, hogy mégis mi történt, én pedig hallgattam.

Soha semmit nem tudtam a családi hátteréről, úgy tűnik most eljött az idő, hogy tudomást szerezzek róla.

„Én csak kifutottam a házamból… Mert az anyám hozzámegy ahhoz a szemétládához. Ő nem tudja, hogy mikre képes az az ember.”

Bólintottam egyet. „Szóval a szüleid elváltak, ugye? Sajnálom…”

„Rendben vagyok… Az igazi apám elhagyott, amikor 6 éves voltam. De é-én sosem haragudtam rá ezért. Ő számomra ugyanúgy az apám maradt.”

Bólintottam. „Sajnálom.”

„Ne tedd. Jól vagyok.” lehajtotta a fejét.

Egy ideig semmit nem szóltunk egymáshoz, csak a zeném volt az egyetlen dolog, amit hallottunk a háttérben.

„Nem gondolod, hogy igazam volt? Őszintén…”

Vállat vontam.

Ha az igazat mondanám, azt hinné, hogy egyáltalán nem segítek neki.

„Tudom, hogy most úgy érzed, mintha a mamád nem törődne veled… De hogyha a helyedben lennék, mindent megtennék, hogy támogassam a családomat. Biztos vagyok benne, hogy ez egy félreértés.”

„N-nem érted ezt…” dadogott.

„Tudod, hogy csak őszinte voltam..” megköszörültem a torkomat, majd megvakartam a tarkómat.

Kurva kínos volt a helyzet. Mi még sohasem csináltunk ilyesmit, egészen ideáig.

Minden olyan gyorsan történt. De nyílván valóan erről senkinek nem kell tudnia.

Visszatekintés vége

Harry szemszöge

Amikor erre a pillanatra emlékezek, a szívem meghasad.

Tudod miért? Mert szeretném bevallani, hogy ez volt a legszebb pillanatom egy lánnyal. A legeslegszebb.

Nem voltunk egymással faszfejek és nem voltunk cukik sem…

Mi csak ültünk ott és arról beszélgettünk, hogy mit tettem, tök őszintén. Senki nem tud erről az estéről, mégis ez volt életem legjobb és legrosszabb estéje is egyben.

A kocsiban ültem, nem akartam elfelejteni azt a napot.

Mert még egy dolog volt, amikor megkérdezte tőlem mit tettem.. és ez olyan… annyira furcsa volt.

Visszatekintés folytatása

„Harry…” szólított meg, ahogy a karjaiban pihentem.

„Hmm.” hümmögtem.

„Erről senkinek ne beszéljünk, jó?”

„Miért, mikor mondtuk el akárkinek is, hogy mit szoktunk csinálni éjszakánként?” nevettem, közben rá pillantottam.

Lassan lenézett rám. „Héj, nagyon sajnálom ezt a dolgot az anyukáddal. Biztos vagyok benne, hogy majd túl teszed magad rajta.”

„Aha… Nem tervezem, hogy valaha is visszamegyek.” válaszoltam halkan miközben egymás kezét fogtuk.

Ez volt az első és utolsó alkalom, hogy ezt csináltuk. Ez tuti.

„Próbáld meg őt elfelejteni… Tudom, hogy a lelked legmélyén meg tudod csinálni.”

Mosolyogtam a „lelked legmélyén” megemlítésen.

„Talán.”

Csend volt, mindketten egymást néztük, az egyetlen dolog, amit hallottunk az Blue halk zenéje volt.

„Uhm… megcsókolnál? Mint… ahogy egy barát teszi a barátnőjével?” kérdezte.

Egy pillanatig nem tudtam mit beszél, de valahogy egyetértettem vele.

„Aha, persze.”

Mindketten mozgolódtunk és végül felültem vele szembe.

Blue elvörösödött, beharapta az ajkát. „Nem hiszem el, hogy éppen ezt csináljuk.”

„Tudod, nagyon édes személy vagy amikor nem zsémbeskedsz napi 24 órán keresztül.” suttogtam, az ujjaim gyengéden simogatták az arcát ő pedig elmosolyodott, majd lenézett.

„Oké, öhm. Csókolj meg.”

Rögtön engedelmeskedtem neki, az ajkaim gyengéden találkoztak az övéivel.

Nem vártam ettől a csóktól egyáltalán semmit, de a testem megfeszült ettől a szokatlan érzéstől.

Mi volt ez?

Blue lassan visszacsókolt, a csók úgy nézett ki akárcsak egy nyálas filmben. Egy csajos filmben.

Mindketten lassan elhúzódtunk, az ő arcán is ugyanaz a kifejezés volt, mint az enyémen.

Nyeltem. „Volt olyan j-jó, mint ha a szerelmeddel csináltad volna vagy..”

„Aha.” suttogta, egy tincsét a füle mögé tett. „Wáó.”

Elmosolyodtam.

De aztán megint… A furcsa érzés ismét előjött az, amit akkor éreztem, amikor csókolóztunk. Mégis mi ez?

Visszatekintés vége

Már megint azon kaptam magam, hogy az furcsán érzem magam…

Talán újra meg kéne próbálni és meglátom, hogy mi is ez az érzés.

Igen, ezt fogom tenni.

Összeráncoltam a szemöldökömet, már tíz perce a kocsiban ültem és csak arra a napra gondoltam, amikor elhagytam az anyukámat, és amikor én és Blue csókolóztunk.

Eldöntöttem, hogy visszamegyek a kollégiumba.

Újra meg fogom próbálni.

Blue szemszöge

Sóhajtottam, Hannah megnyugtatott engem.

„Szóval kiabáltunk egymással aztán mindketten iszonyú mérgesek lettünk és uhhh…”

„De édesem… ez miért érdekel téged?”

„Nem érdekel.” mondtam gyorsan. „Én csak kurva ideges lettem miatta. Miért viselkedik úgy, mint egy kislány.”

Várjunk… Emlékszem, hogy előtte az anyukájáról beszélt.

Mi… Mi éppen majdnem csókolóztunk. De ez csak a tapasztalat miatt volt, megint.

Egy gyors kopogást hallottam az ajtón, mindkettőnk feje abba az irányba fordult.

„Én nem fogom.” Hannah felhúzta az egyik szemöldökét.

Felnyögtem, a fejemet a kezembe temettem. „Szuper.”

Végül erőt vettem magamon és felálltam, odasétáltam az ajtóhoz, lenyomtam a kilincset és lassan kitártam az ajtót.

Harry volt ott, és… nem mindennapi kifejezés ült az arcán.

„Azért jöttem, hogy megcsókoljalak.” röviden mondta, lassan előre dőlt, az ajkaink gyengéden találkoztak.

Visszacsókoltam, lefagytam az érintése alatt.

Mi a fene volt ez, megremegett a gyomrom…

Elhúzódtunk egymástól, a szemeim kitágultak.

„Aha.” mondta, majd lazán visszatette a kezét a zsebébe.

„Azt ígérted, hogy ezt soha többet nem próbáljuk meg.” sziszegtem, majd óvatosan körbe néztem.

„Bocsi.”

Felhúztam az egyik szemöldökömet.

„Próbáld meg és emlékezz arra a napra értem, Blue.” bólintott.

Szótlanul néztem ahogy egyszerűen csak… elmegy.

Mi. A. Fasz.